Az öngyújtó és Tinder-Bumble-Happn-satöbbi esete

téma: fenntarthatóság az érzelmi életünkben

Talán az egyik legnagyobb kihívása generációnknak, hogy képtelenek vagyunk lecövekelni dolgok mellett és beletenni az energiát. Hiszen könnyedén beélesítjük újra a dating app-ot amikor valami apró nehézségbe ütközünk az első, harmadik, tizedik randin valakivel. Könnyedén eldobjuk a kenyérpirítót ha már nem úgy pirít. Könnyen eldobjuk a kávéfőzőt mikor csak ki kéne tisztítani (igen van aki eldobja és van aki nem is tudja, hogy csak az a baja, pl ha kevesebbet főz mint régen akkor csak vízkőtleníteni kell, nem romlott el az a gép).

De most fókuszáljunk a randizásra, szerelemre. És azon belül is fókuszáljunk a Tinder-Bumble-Happn szentháromságra (azért ezekre mer ezeket ismerem, de tudom van még sok más). Mindenki aki pörgeti, pörgeti. Egy lány 300 matchből 50-el beszélget (önmegerősítés, igénykielégítés) és 2-vel találkozott, majd pörgeti tovább. A fiúk meg gondolom kapnak 20 matchet és abból annyival lefekszenek, amennyivel csak lehetséges (önmegerősítés, igénykielégítés).*

*Elnézést persze a gender kategóriák miatt. Lányok alatt értem a hagyományosan femininnek kategorizált viselkedés formával rendelkező személyeket, és fiúk alatt a hagyományosan maszkulin viselkedés formával rendelkező személyeket. A hagyományos viselkedés formák alatt értem a civilizált modern társadalmak által felállított rendszerekben kialakult elvárások nyomásai hatására, a hormonok ösztönös hatására és az évezredes szaporodási motivációk által kialakult viselkedés formák és tipizált személyiségjegyek együttesét. És ez lehet független attól, hogy milyen nemiszervvel születtél.

Mindenkire igaz viszont, hogy a dating app-okra támaszkodva, könnyen lehet csalódás esetén, pörgetni tovább. Hol is a határ? Ahogy persze mindenben hol a határ? Habzsolunk vagy tudatosan keressük az igazit a nagy számok törvényére támaszkodva? llyenek vagyunk vagy ilyenné tesz minket a világ amiben élünk? Amit hát… mi alkottunk. Gordiuszi csomó, gyerekek, egy kis ördögi körrel fűszerezve. Meg a tyúk meg a tojás is. Na és akkor még arra ki sem tértem, hogy most ez jó vagy rossz nekünk. Persze ezt döntse el mindenki magának, nem fogok statisztikákkal jönni, hogy a szinglik vagy a házasok boldogabbak. Mert valami lehet igaz ma, de olyan gyorsan változik minden és a fenntarthatóság a jövőről szól. Szal engem az foglalkoztat, hogy mégis mi lesz ebből.

Na már most. Gondoljunk a cigire. Ha én cigi függő vagyok (a cigaretta szerelmese) akkor nem adom fel olyan könnyen ha rá akarok gyújtani egy cigire. Sétálok éjjel az esőben és drámaian a Duna mentén el szeretnék szívni egy cigit és no lám az öngyújtóm az utolsókat rúgja. Nyomkodom ezerrel, hogy muszáj, hogy kijöjjön belőle a tűz. Sehol senki, se bolt, se semmi elfogadható közelségben, én itt és most akarom (szeretném) azt a cigit, táplálnom kell a függőségem (szükségletem). Ha lenne egy öngyújtó kereső app-al ellátott telefon a kezemben és azt mondaná, hogy tőled öt méterre valaki épp ottfelejtett egy öngyújtót akkor odamennék és felvenném igaz? De nincs ilyen, úgyhogy mély levegőt veszek. Mennyire kell nekem ez a cigi? Jó lenne ha működne ez a pillanat most itt én és a cigim között a romantikus sétányon az esőben, úgyhogy finoman megrázogatom az öngyújtót. Próbálom kis vagy nagy lángra kapcsolva. Körülölelem kezeimmel, hogy védjem a széltől, hogy ne az oltsa el a kis lángocskát. Nem leszek ideges és erőszakos, figyelmes vagyok az öngyújtóval mer nagyon szeretnék tőle valamit. Végül fellobban, egy picit lángra is kap a cigi. Finoman szívogatom míg begyullad teljesen és lám. Már ég is és élvezhetem.

Elnézést azoktól, akik nem dohányoznak, hogy nem tudtam egy közérthetőbb példával szemléltetni az elméletem. Meg talán nem is a legjobb szemléltetés, hiszen a cigit eldobom, meg satöbbi, de most ebbe ne menjünk bele. Fókuszáljunk tehát az öngyújtóra.

Mi történt? Elhatároztam hogy energiát teszek abba, hogy az öngyújtó és köztem gyümölcsöző kapcsolat legyen - ahelyett hogy idegesen keresek valami boltot. És lett is. Lehet, hogy nem fog már sokáig szolgálni de legalább nem dobtam el az első minutumban, hogy nem volt siker. Kihoztam belőle, amit ki lehetett.

De azért olyan a világ, hogy bármikor veszek egy új öngyújtót. Ki az már manapság aki utántöltős öngyújtóval szaladgál? Hát nem sokan. Pedig ők igazán megfontolt emberek. Nem dobálnak mindent el a kukába, mert kiszolgálták - lebomlási idejükhöz mérten - pillanatnyi igényeinket. Kifogyott belőle az anyag akkor nem töltöm újra. Házasság? Nem ég a láng? Ahelyett, hogy újratesszük a tüzet inkább gyorsan keresünk egy másik tüzet? Tinder randiba erőfeszítést kéne tenni meg gondolkozni meg érzésekkel (elutasítástól való félelem pl, a későbbi szakítástól való félelem) foglalkozni? Inkább keresek egyet amelyikbe nem kell. Gyors numera és jöhet a következő, ahol szintén nem kell.

No tehát nem élünk fenntarthatóan, “throw-away society” meg minden. Aki még 5-10 éve kezdett kapcsolatba vagy nem szippantotta be valamiért a generációs fenoménon, azoknál talán ez kevésbé látványos, de a jelenlegi dating kultúrában már minden olyan eldobható mint a műanyag fesztivál pohár. Aztán váltunk visszaválthatós fesztiválpohárra, de az igazán menők azzal fitogtatják anyagi rátermettségüket a Sziget fesztiválon, hogy elszórják maguk mögött még ezeket is. Ötszázé egy új pohár? ÉN megtehetem.

Na valahogy így dobálják el egymást az emberek is.

Aztán közben mindenki sose látott mértékben szeretet hiányos, mert megváltozott ahogy élünk és nem egy családi körben küzdünk az élet nehézségeivel, hanem egyedül. (Ha nagyon benne vagytok a témában ezt az Esther Perel videót ajánlom, párkapcsolati terapeuta mesél a modern szerelmről, de előbb tessék ezt végig olvasni most már.) (Tény: Amerikában a felnőttek 50%-a szingli, míg az 50-es években ez 22% volt. A cikk szerint amit találtam erről egyébként a szinglik szuper boldogok és szociálisak de Amerikában már több évtized terápia van a generációk mögött, úgyhogy maximum ez azt bizonyítja, hogy azoknak akik nem választják vakon a hagyományos életutat a mi országunk 70 év múlvájában van egy kb 30%-os növekedése. Fontos szinglinek is lenni mert ha tudsz egyedül lenni, jobban megválogatod, hogy kivel jössz össze.)

A cigi azért is rossz példa persze, mert állítólag rossz az egészségünknek, és talán a kapcsolatodnak nem kéne rossznak lenni az egészségedre. (Dehát mindannyian meghalunk valamiben egyszer… mondja a kisördög.) Na de a lényeget értitek. Mondhattam volna példának a Martens bakancsomat is, amit rendszeresen bekenek bőrápolóval, hogy ne essen szét ideje korán. Azzal, hogy ha foglalkoztok valamivel - energiát tesztek bele - problémát oldotok meg, erősődik a kötelék. Ha meg azér is kidobom mer koszos lett, akkor meg nem túl sok tudatosság van bennem a bolygó jövőjét illetően. Úgyhogy kenegetem, hogy sokáig jó legyen. Meg valami olyat veszek amiről tudom, hogy tetszik és hogy tartós.

Remélem azért hozzájárul az igazi megtalálásához (azoknak akik vágynak erre), hogy több embert tudunk elérni és megismerni (köszönet az online datingnek), és remélem, hogy nem csak az érzelmi burn-outhoz vezet a sok-sok randi, kavarás, kapcsolat amin végig lehet száguldani és évekre a nem-elköteleződés-világában ragadni. De van egy gyanúm, hogy meg kéne találni az egyensúlyt a fenntarthatósághoz (mint mindig) és még nagyon friss ez az egész online dating phenomenon, hogy ne essen sok mindenki a ló túloldalára aki most kezd bele a randizásba, mert tini, elvált, szakított stb. Azaz az őrült nincs-megállás pörgetésbe (swipingból fordítottam).

Nem tudom mi a megoldás (töröld le, ne töröld le), de érzek valami nagy fenyegetőt lebegni, hogy a technológia egyszerre csodálatos de lehet nagyon gonosz. Új dimenziókat nyit, de közben sose látott mélységekbe is taszít. Gondoljunk csak a háztetőről leugró gyerekekre, akik a számítógépes játékok világában ragadtak. De közben gondoljuk a tudományra és kreatív szakmákra, ahol sose látott szinteket tudnak lépni a kutatók, alkotók. És gondoljunk azokra a boldog párokra és házasságokra amiket az online randizásnak köszönhetnek. Amire persze mindenki tud egy max két példát az ismerősei közül és ettől úgy gondolja, hogy megéri beleölni azt a többezer órát a pörgetésbe. És talán meg is éri. Döntse el mindenki magának. De ne tekintsük egymást eldobható műanyag pohárnak. Én azt látom és érzem, hogy manapság egy szívószál felé több integritása van az embereknek mint egy másik ember iránt. Mondjuk mert átrakja a következő italba is a használtat és nem kér újat minden körrel, vagy ne adj isten kis összecsukható szívószállal rohangál. Hagyjuk már a szívószálat hacsak nem vagyunk nyaktól lefelé lebénulva, valószínű tudunk inni nélküle. Azonban egymás nélkül mi emberek, nem jutunk sehova. Szóval több értéket az emberi kapcsolatokba!

Nem azon papolok ám, hogy csak a házasság jó végcél. Az is jó. Meg ha te csak könnyed kavarásokkal akarsz élni életed végéig, az is lehet jó (?). Mindenki ezt is döntse el magának. Azt mondom, hogy adjatok időt és tiszteletet annak aminek érdemes. Értéket! És időt. Leginkább magatoknak adjatok időt. Ne feledjük persze, hogy minden relatív, van akinek elég 2 perc gondolkozás és reflektálás, elmélyülés de van akinek kell 2 hét vagy több év. De néha muszáj leállni és gondolkozni. És semmiféle reflexióra nem ad lehetőséget, ha az ember futószalagon zabálja az új impulzusokat, új matcheket ésatöbbi. Pihi, nyugi, csill, peace, love. Érezz rá a saját tempódra és ne hagyd, hogy teljesen elsodorjon az impulzus robbanás ami a mai modern világ. Nyisd ki a szemed és láss, nyisd ki a füled és hallj, és nyisd ki a szíved és szeress, érezz. Fordított sorrendben csak saját felelősségre. És ne felejtsd el bezárni is az ajtókat néha. Talán ez lenne a receptem az érzelmi burnout ellen.

Na záró mémet akkor...

És amúgy akár miért is ne törölhetnéd le a tindert egy első randi után ha úgy érzed, hogy látsz hosszú távú potenciált a másikban? Vissza lehet rakni ha mégse működik, és hiszek benne hogy akár első randin eldőlhet sok minden. Utána a többi lehet csak elterelés meg arra ad lehetőséget, hogy folyton azon pörögj, hogy áá tuti van jobb és milyen könnyen kereshetek egy jobbat ezzel az appal. Mindenesetre tudtak valamit akik csinálták a tindert, mer függőség is lehet az tuti. Régen sok meló és ismerkedés és házibuliba járás és szerencse kellett ahhoz, hogy találkozz valakivel aki tetszik. Úgyhogy nem dobálták el az emberek egymást oly' könnyedén.

-

Ha felkeltette az érdeklődésed amit a fenntarthatóságról papolok (és beszélsz angolul), akkor nézd meg ezt: https://sarastainable.blog/