No mi van velem? Olyan régen irtam.

Elég régóta irtam ide, és még úgy látszik talán ékezettel is megy az irás, betöltöttem egy magyar billentyüzet beállitást az angol mellé. Csak emlékeznem kell arra hogy használjam, mert ékezet nélkül csetelek. Meg tekintsétek el a magyartalan kifejezéseket, igyekszem bele tenni apait anyait.

Három és fél éve élek Hollandiában. Voltak port felkavaró bejegyzéseim, meg mélabús merengés az otthon szeretetéről. Elég sok minden történt velem az elmúlt időben: burn out az agyon-dolgozástól és kompetitiv egyetemi haszjától, szakitás, önálló élet kialakitása szingliként, magyar nyelvtanni képességeim elveszitése, Amszterdami high-life-ba bevetődés. Most hétvégént ünnepeltem 27ik születésnapomat egy 60 embert befogadni képes hajón a kanálisokat szelve Amszterdamban... emlékszem még mikor Amstelveenbe munka után egyszer haza kellett sétálnom Amszterdam központjából (8 km) mert nem volt pénz az OV chipkaartomon és nem volt semmi pénzem és senkim aki segitene (exem munkában volt)... három és fél éve.

Nehéz volt. Főleg azért mert magammal kellett megküzdeni, én nagyon megsinylettem hogy el kellett jönnöm Magyarországról. Boldog voltam és imádtam. Akkor miért mentem el? Jogos a kérdés. Valahol mélyen éreztem, hogy el kell mennem és hogy nem birnék magamtól, és az akkori barátom nagyon el akart költözni külföldre és szerencsére valahogy magával rángatott.

Tavaly másfél hónapot töltöttem otthon a nyári szünetben, és sirva szálltam fel a repülőre Budapesten... 'nem akarok visszamenni'. Elengedtem a fülem mellett a rossz hireket, és megmakacsoltam magam, hogy engem az nem érintene, mert olyan jó az élet és a napsütés otthon - mikor látogatóban vagyok!

Idén bejárom a világot, és Amszterdam az otthonom. Még akkor is, ha a szobám akkora hogy épp belefér egy ágy és 800 eurót fizetek érte havonta. Még akkor is, ha a holland pasikat még mindig nem értem. De miért?

Mert itt biztonságban érzem magam. Biztonságban érzem magam a felvilágosulatlan hülyeségtől, a lélekromboló kirekesztő negativitástól, a gyanakvó tekintetekről amik pásztázzák a másikat ha szép a ruhájuk... És szomorú vagyok, hogy ez van. De ez van, olyan mintha elengedtem volna... Ez van! Otthon ül a méreg. És nem tudok kit hibáztatni. Mikor 'A béka segge allatt' cimű könyvet olvastam, akkor jöttem rá, hogy mi történt. Megmérgezte az egészségét egy egész nemzetnek az a rendszertelen rend, ahol többet számitott, hogy kivel pacsiztál és mennyire volt pofád benyalni egy-két embernek annál, hogy mi az amit tudsz. Fél évszázadnyi eltunyulást nem lehet csak úgy kijavitani. Ez a mentalitás beelette magát a legmélyebb gyökerekbe és mint a rákfene nehéz kipusztitani. Ja és igen, most a szocializmus hatásáról beszélek.

Beszélhetnék politikusról, meg konkrétan azokról akik kirakták a hányadék plakátokat, ami egy egész nemzetet uszit a másság utálatára, az idegentől való ódzkodásra... de ez nem ilyen egyszerű, a méregfog ennél sokkal mélyebben fekszik az ország gyökerében.

És bármennyire is hullot a könnyem, hogy ott kell hagynom a Balatonfelvidéket, a Deákot, a napfelketét az Andrássyn mikor buliból csoszogok haza a barátaimmal nevetve, a Gellért hegyet, a fürdőket, a reggeli szellőt a Tisza felől ami megcsapja a sátramat, a buli negyedet, az éjszakai taco-t az Ellátó Kertben, a szinházi előadásokat a Katonában, a bablevest a Fritzi papában, apukám vasárnapi főztjét, a Muzsikást pedig a Spotifyról kedvelnem... Eljutottam a felfedezésre, hogy jobb nekem anélkül hogy az a méregfog belém is pumpálja az anyagot. Meg lehet persze szűrni valamennyire, de nehéz teljesen kikerülni a hatását.

Minden egyes Hollandiában töltött pillanatban haza akartam költözni, de nemrég eldöntöttem, hogy beleadok apait anyait és úgy fogok élni Hollandiában ami boldoggá tesz... elég a spórólós gazdasági menekült diák státuszból, és úgy fogok élni mint egy helyi... És hát sajnos, baromi jó.

Nem kell azon aggódnom, hogy vajon mikor kell összecsirkogatni a fogamat mikor valaki meg akar rugdosni egy sötétebb börű turistát. Egy rózsaszin tütü ruhás görkoris kigyúrt feketén se fog a szempillája sem rebbeni senkinek a Centraal Station előtt.

A (női) munkatársaimnak van azon kapacitásuk felháborodni, hogy a főnök a prezi végén az új hajukat dicsérte meg a prezi helyett és az mennyire szexista... Mig odahaza ha valakit megerőszakolnak, még legyen szives ő rosszul érezni magát.

Hogy ha teljesen elmebeteg csillogó nadrágot húzól az iskolába, nem fog körbe röhögni az összes gyerek.

Igen, lehet hogy a holland kultúra - SŐT tuti - , hogy nem olyan szines mint a magyar, még rendes népzenéjük sincs de a krumplipürénél tovább nemzeti kajájuk sem... de legalább nem kell attól félnem, hogy mindenki a hátam mögött engem kurváz le, csak mert nő vagyok.

És lehet, hogy minden eladósorba került fiú ugyanolyan frizurával ejtőernyőzik, vega diétázik, Dél-kelet ázsiába repül - tehát nem túl egyediek... de legalább nem fog soha eszükbe jutni, hogy belerúgjanak egy menekültbe.

És nincsen tejföl, se bableves... de nem fog senki utálni a sikeredért, hanem mosolyogva gratulálnak, hiszen inspirálod őket, ahelyett hogy irigységet keltenél.

A biciklimről maximum a részeg haverom akar lelökni pajkosan, és nem egy taxis.

A munkahelyemen növekszik a dolgozó szám, leépités helyett.

Ha kétkezi munkás vagy, akkor az irodai dolgozók irigylik a stresszmentes szabad életed.

Lehet, hogy 3-kor bezárnak a parti helyek és drága a pia, de nem fog megverni a biztonsági őr, ha el akarja venni az ekidet, hanem ad szőlőcukrot ha rosszul leszel.

Arról meg nem is beszélve, hogy itt van szappan a kórházi WC-ben.

De leginkább, mert úgy érzem, hogy közelebb kerülök az álmaimhoz ha megteszem amit meg kell, és nem csak a szart kotrom, hogy ne lepje el teljesen a fejemet.

Kivánom, hogy ne legyen igazam! És nem csak kivánom, ez rajtunk is múlik. Kitudjuk tépni a méregfogat. Talán egyszer én is hazamegyek, a többiekkel együtt, és remélem hogy magunkkal visszük amit tanulunk a nyitottságról és munkáról.