elszakadt filozófia

Úgy érzem ebben a korban, főleg így az otthontól elszakadással- főleg más országba/távolra -, az embernek folyamatos űrkitöltésre van szüksége: vagy őrülten bulizni, vagy őrülten tanulni, vagy őrülten dolgozni, de valami mindig maximum lángon kell csinálni, mert ha egy pillanatra leülsz egy érzelmi tátongás tör rád. Azt hiszem ezt a rést a saját családunk szerves együttélésétől addig amíg saját utódos családunk lesz,- tölti ki a fiatalság, az eszetlenséggel. Ez nincs összefüggésben azzal, hogy az embernek van e barátja vagy nincs (vagy hát ha van, akkor ott a veszély, hogy olyan kurvajó csak összeölelkezve feküdni, hogy nem csinálsz mást, na ezt ne csináld egész nap - egész héten! we are too young for that. de mindenképpen nagyon jó stresszoldásnak és, hogy még több minden különböző dolog történjen). De egyszerűen nem is lehet pihenni. Amint túl sokat pihenek sirnék, tehát a pihenésnek is valami tevékenységnek muszáj lennie gyakorlatilag. A boldogság valahol a fitnessz órák, a barátokkal való hülyeség, az animáció készítésbe fektetett világ-kizáró koncentráció, a legjobb kaják készítése és a világutazás, snowboardozás, szörfözés és egyéb új dolgok csinálása, vagy régiek, sőt akár a munka - szal valahol ott kóborol ezekben és mint valami őrületes hegyi tüzet, folyamatosan táplálni kell, különben megfagyunk. Mikor oda jutok el, hogy filmeket nézzek, akkor már nagyon nagy baj van, mert normálisan a legjobb filmek sem igazán tudnak lekötni, inkább "csináljunk valamit, csináljunk valamit". Vagy tényleg fullosan ki vagyok merülve. Mondjuk ma felfedeztem, hogy van értelme azért filmeket nézni, furcsa módon energiát adnak, a vidámság, meg minden, ami zajlik bennük motivációt, inspirációt ad meg szal jó. Csak nem szabad benne maradni, hanem utána kimenni és csinálni azt az inspiráltságot.

nagyon tipik tumblr lopomány

amsterdam 2012 nyár


Most ez jó vagy ez rossz? Igyekszem leszokni az értékítéletekről. Visszatartanak minket az értékítéletek. A világ csak van, annyira összevissza és összetett, hogy nagyon nagy ön-farok-kergetésbe tud kavarodni az ember, ha folyamatosan azt nézi: elég jó vagyok; ő ezt szarul csinálja; meg tudom is én. Döntések vannak. Én a döntésekben hiszek. Mert persze be lehet ölelni a világot, hogy jaj nihil meg mindenki lelke gyönyörű a maga módján vagy mit tudom én - mondjuk ugye ez is egy döntés. Na de nem lehet csak úgy el lebegni, mint a hippik. Legalábbis nekem nem okoz örömet. Szóval csak el kell dönteni, hogy: ez vagy az zavar engem? én igy akarom csinálni? szerintem ez a jó? én ettől leszek boldog, vagy valami mástól. Nincs általános jó, nincs általános igaz, nincs abszolút tökéletes.

Szinte halál egyszerű amerikai romantikus film filozófia az élet, de komolyan. Mégse csinálja rengeteg ember, úgy hogy boldog legyen.

Ahogy öregszünk egyre kevésbé lesz egyszerű az út, a döntések, a boldogság. Már persze ha nem tanuljuk meg, hogy kell csinálni. De idővel mindig egyre több "mi lett volna, ha", egyre több alternatívája lehet a fejünkben az életüknek. De ilyen nincs, nincs alternatíva. Az van, ami van, mert Te az vagy, ez döntötted, tehát ez vagy. Igyekezni kell minél kevesebb kétséggel együtt élni szerintem, és akkor nagyjából tudod, hogy a neked megfelelő jó döntéseket hoztad. Ha még csak nem is hiszed ezt el, nem egyszerűbb menni a kijelölt úton, amit magadnak jelöltél ki (jó esetben!), mint hátrafelé tekingetni? Persze arra is figyelni kell, hogy a boldog élet, nem csak rózsaszin habos tortákban merül ki, igen néha szar, igen néha kétkedsz. Ilyen. De nem szabad bele esni zuhani az önsajnáltatás mocsarába sem.

Az, hogy nehéz, az mindig benne van. Néha kurvára, néha semmiség és csak nevetsz a világ arcába. Fontos, hogy legyenek céljaid. Ha az a célod, hogy érdekes embereket ismerj meg a világ minden tájából, akkor kész, akkor lehet téged nem érdekel a karrier, akkor lehet inkább világgá mész az összepincérkedett pénzedből, az is rendben van nem? Tolerance. Acceptance. Van, akit meg a karrier érdekel és halmozza a pénzt. Valaki éhezőket mentene meg. Ezek mennyire számítanak? Ez mindenkinek a saját döntése, útja. Semmi köze semmihez. Az emberek mégis, hát nyilván hogy egyszerűbb legyen; döntenek és elkülönítenek: én nekem ez nem tetszik, ajj de gáz az az arc, hogy ezt vagy azt csinálja. Mert miért? Miért nem érdekes? Miért érdekel egyáltalán? Ha érdekel, akkor meg miért: azért, hogy ítélkezz?

Én is ítélkezem, még mindig biztosan előfordul. Soha senki, aki prédikál, nem szabad, hogy szentnek legyen tekintve. Sőt lehet, pont a hibákból, amiket elkövetett és ezer hegyre, halomra állnak mögötte, tud prédikálni? Simán. Ez elvesz az igazság értékéből, amit mondd? Nem, sőt. Sőt szerintem, aki sose hibázott, sose volt rossz és kioktat, hogy így vagy úgy helyes: ők csak félnek. És őrületesen szeretnék, ha megtehetnék, hogy hibázzanak. És persze hibáznak is, pont ezzel. De nem is fogják felismerni, amíg rettegnek a hibázástól. Persze hiszek benne, hogy vannak kiegyensúlyozott, okos emberek, akiknek nem kell minden hibát elkövetni. De a görcsös egyenes tartás, nem biztos, hogy valódi magabiztosság.

Szóval szerintem itt vagyunk és érezzük jól magunkat. Nem éri meg nagyon keseregni. Persze fogunk keseregni is. Csak sose tartson vissza attól, hogy élj! Annyi minden megköti a kezünket, amit ha jól magunkra néznénk kívülről, akkor látnánk, hogy csakis mi magunk kötjük meg a saját kezünket. Persze ki is lehetsz békülve vele, hogyha egy két dologban kötött vagy, csak legyél tudatában, ne legyél frusztrált. Annyi emberen azt látom (és ezt főleg inkább magyarokon, szorri), hogy folyamatos elvágyódásban élnek. Utálom a munkám; jaj nem tetszik, ahol lakom; szar ez-az; szarok a ruháim tudom is én. Tényleg zavar? Akkor cserélj munkát, költözz el, vegyél újakat. Nem megy? Nincs rá pénzed? Akkor vagy ne zavarjon, mert annyira nem zavar, hogy tegyél valamit. Vagy tegyél valamit. Semmit sem adnak ingyen. Ilyen ez... és akkor lehet mondani, hogy life sucks... de közben NEM, csak nem engedjük be. De felejtsük el a fairy tale-t is, amiben minden sült galamb az ölünkbe pottyan. Na mert az, NA AZ NINCS!