Párizs hajnalban

Párizs sosem alszik, talán hajnalban egy kicsit fáradt és pihen egy kicsit. Az éjszakai Amsterdam-Párizs buszról hajnalban leszállva kicsit kótyagosan indultam a metró felé, ami kiderült, hogy vasárnap 10-ig nem jár. Igy megindultam a Grand Armée sugárúton az Arc De Triomphe felé a reggel 6 órai hűvös ürességben gyalogosan bőröndömet húzva. A mindig autókkal és emberekkel telis teli környéken egy-két csöves és bulizásból hazatérő fiatal lézengett a vasárnap hajnalban. Majd egy kirakat kapualjában megbújva egy furcsa párra lettem figyelmes. A lány szép, kicsit telt, vörös hajú, hosszú kék csipkés muszlinruhában, mint aki egy Walt Disney filmből lépett ki. A fiú kifogástalan szmokingban, karcsú, nyúlánk, magas, napbarnított, szintén nagyon szép. Ezek ott ketten furcsák voltak nagyon, az elhagyatott környéken, hogy kerültek oda és honnan?

Annyira szépek vagy inkább szokatlanok voltak, hogy nagyon le akartam fényképezni őket a hajnali derengő fényben. Ott gondolkoztam, hogy most mennyire gáz odamenni, majd végül rávettem magam, hogy pofátlan legyek, hiszen ez egy múló alkalom. Az, hogy nem akartak művészi fotót magukról (I'm sorry, but no chance!) a sugárút közepén az ébredező la defense-szal a háttérben és a furcsa fájdalmas, zavart arckifejezésük, ahogy közelebb értem, arra a következésre juttatott, hogy titkos szeretők, akik bajban vannak és nem lehetnek együtt. Sajnálkozva és a titkos történetüket magamban továbbszőve mentem tovább az üresen járó mozgólépcsők felé.