A nyugatra vándorlás nagy tévhit gyűjteménye

Szóval engem bosszant már néha, ez a nagy tévhit világ, amiben élnek az emberek. Akik otthon maradtak; akik tervezik, hogy kijönnek; akik már kijöttek és még frissek. Kicsit ha mindenki racionálisan helyre pakolná a gondolatait, akkor kevesebb csalódás érné őket, hogy aztán jó magyar szokás szerint a siránkozás, önsajnáltatás vonalán meg ne rekedhessenek. Először is, nem kell senkinek kivándorolni, aki nem akar; mér kéne megvetni azt, aki kimegy? És fordítva: ha valaki otthon akar maradni, nem kell hülyének nézni kintről (bár talán ez kevésbé jellemző).

Természetesen rengeteg előnye van, ha az ember nyugatra jön: ezek közül van, ami nem mindenkinek képez valós értéket és van, aki meg tudja teremteni magának is. Ezek a pozitív környezet, jobb anyagi lehetőségek, több lehetőség, nagyobb motiváció a versenyre és önfejlesztésre, kevesebb intolerancia ésatöbbi. De mondom van, akinek nem kell ehhez katalizátor és van, akit nem érdekel. Aki meg vágyik ezekre, az meg ne csak irigykedjen, hanem tegyen érte valamit. Mindennek megvan az ára, így ezeknek is.

Ezt felejtik el sokan, hogy mindennek van ára. Csak a látható dolgokat nézik: a fényes eurót, amiből egy darab 300 magyar forint, amiből két sört veszel a közértben. Abba gondoljon bele mindenki, mikor ezekre irigykedne, hogy nem ingyen osztogatták. Elkértek cserébe sok mindent: a munkád (és nem fészbukozást a munkahelyen); a küzdelmed, hogy kijuss oda (útiköltség előteremtésének vérverejtéke, otthontól elszakadás fájdalma, rengeteg papírmunka és elkeseredett elveszettség, főleg ha nem beszéled a hely nyelvét, csak az angolt, a munkakeresés kínjairól szót sem ejtve), a kívülállóság - bevándorló érzés terhét. Míg aki otthon van könnyen felkapja a telefont és elmegy sörözni valakivel, az elvándoroltak sokszor egyedül róják az utcákat és a két-három barátjuk közül valakivel nehezen hozzák össze a találkát, a többihez meg csak nincs kedv, mert túl távoliak és kényszeredettek. Szóval tulajdonképpen ezeket a dolgokat, eladjuk a pénzért és a többi fent említett értékért.

De a pénz sem teljesen úgy van. A legnagyobb hiba, amit egy kivándorolt megtehet, hogy folyton forintra vált mindent: a fizetését, a lakás árát... Meg kell tanulni az eurót, az értékét és más viszonyítási alapokkal gondolkozni. A fizetésem nem 450 ezer forint utolsó kis pincérnőként vagy szerelőként vagy akármi is, ami otthon egy középvezető fizuja, hanem a fizetésem 1500 euro, a minimálbér alatt van és a lakbér több mint a fele sokszor. Persze lehet 2000, 3000 eurókat is keresni, de az már inkább csak a normális avagy napi 13-15 órát gürizel érte. Egy kis garzon nyugaton általában 700-900 euró per hó. Persze sokan választják a tömegszállást: szobát bérelünk rakás másik emberrel és más kakiját törölgetjük a WC kefével és akkor csak 370-500 euró. De ugyan már, otthon az egyetemistákon kívül ki csinál ilyet?! Öltönyös 500 ezer forintos fizetésű emberek biztosan nem!

Jó-jó persze a lidl-ben tök olcsó a kaja (annyi mint otthon, csak jobb minőség), de csak szökőévben mész le a kocsmába, mert 5 euró egy sör! Otthon abból már berúgtunk, nem igaz? És mikor már tököd ki van a főzéssel, akkor 50 euró ha étterembe akarsz enni. A tömegközlekedés még a csillagos egeknél is drágább: havi 100-300 eurókat el lehet rá költeni. A szolgáltatásokról nem is beszélve: fodrász, műköröm, szolárium, akármi. Ezekről mind szépen lemond az a drága ismerős, aki a kinti FANCY életet éli. Lakásvásárlásról pedig ugye NE IS ÁLMODJUNK! 200 ezer euró egy párizsi külvárosi 20-30 nm.

Persze vannak különbségek, hiszen könnyen össze lehet spórolni egy Spanyolországi nyaralásra a pénzt, mert még a takaritónő munkája is azért annyira meg van becsülve Hollandiában, hogy nem csak csirkenyakat tud venni a fehérvári úti piacon. De életed végéig fizeted a lakbért és nincs kihez menni, ha elveszted a munkád. Már ha olyan szerencsés vagy, hogy jó kedvedből mentél külföldre és nem azért, mert az egész családodat te tartod el otthon. Ami azt jelenti, hogy keresel 1600-2200 eurót, elküldesz a családnak 600-800at, kifizeted a lakbért, dolgozol látástól vakulásig, és neked az égadta világon semmi élvezeted nincs a dologból, csak a két sör munka után. Az étterem, ahol dolgoztam a konyhában napi 16-17 órát dolgoztak a szakácsok, 3-4 hónapig szabadnap nélkül (hiszen nyáron van sok turista Amszterdamban) hazaküldték a fizetésük felét a családnak, és mi az életük: munka - alvás (napi 4-5 óra) - sörözés-ivás, hogy azért ne őrüljenek bele a szarba - nincs nyaralás (mégsem siránkoznak folyton, örülnek, hogy dolgozhatnak).

Persze, persze, ez az egyik vége. És akkor ott vannak a 5000 euró feletti fizetésű emberek. Rájuk már azt mondom, hogy az tényleg jó élet. De nehogy azt higgyük, hogy az itt bárkinek is magától az ölébe pottyan, arról nem is beszélve, ha bevándorló vagy. Az a magyar ember fia, lánya, aki itt ennyit keres, az meg is érdemli. Inkább mindenki a tudását, kitartását, szakértelmét, küzdelmét irigyelje ezeknek az embereknek, hogy valami csodával határos módon felküzdötték magukat ebbe a pozícióba, hiszen itt a valódi kapitalizmusban keményen megkövetelik, hogy tényleg nyújtsál is valamit a pénzért cserébe és legyél a legjobb ötben a 600 jelentkező közül, mert megtehetik, hogy csak a legjobbat akarják! Persze van, akinek könnyebb, mert a szülei fizették a svájci iskolát, igen az élet néha igazságtalan, (de belőlük sem lesz semmi, ha tanulás helyett csak kurváznak és külföldi egyetemek durvábbak). De közben nem az, mert MINDENKI LEHET BÁRKI! ELÉRHET BÁRMIT! Csak rajtunk múlik. Lehet takarítani az egyetem mellett, lehet ösztöndíjat nyerni, lehet állami támogatást kérni, lehet diák hitelt felvenni, ami aztán havi 40 euró törlesztő részlet kétszáz éven keresztül. Szóval ha valami jobb, akkor esetleg a lehetőségek. De a lehetőségeket is sokszor mi teremtjük magunknak, vagy azzal, hogy megdolgozunk érte vagy azzal, hogy tényleg megteremtünk addig nem létező dolgokat (start-upok stb).

Szóval elég az irigységből, aki meg van elégedve a vidéki boltos állásával, az vagy legyen tényleg megelégedve és ne irigykedjen és inkább keressen valami boldogságot az életébe a tévé-nézésen kívül, vagy változtasson rajta. De vonatkozik ez mindenkire, az irodai menedzserre is, aki úgy érzi több van a tarsolyában és többször akar Ibizára menni. Küzdeni kell, küzdeni fogtok és küzdenek és küzdöttek, akik eljöttek. Ez már csak ilyen. Csak ezzel legyen tisztában mindenki és ne kacsalábon forgó fényes csillivilli palota lebegjen a szemei előtt, ha nyugatra gondol, hanem a kemény meló. És a kemény meló - hétköznapi örömökről való lemondás után megérdemli a nyaralást, szép ruhát, bármit; mert ezek a dolgok, amik visszatartják az embereket a megőrüléstől. Persze én reménykedek egy szebb jövő kiformálódásában, ahol már fiatalon meglátogatnak az emberek más országokat és ezzel empátiát szívnak magukba meg egy kis józan észt. Na meg ha elég korán kezdi az ember, akkor még be is tud illeszkedni egy másik országba és lesznek barátai stb. - nem könnyű és sírás mentes, de lehetséges, elhatározás és kitartás kérdése. Sőt ha sok évtizedig ez így megy és lazulnak a határok, akkor majd bármelyik korcsoport sokkal nyitottabb lesz és könnyebb lesz beilleszkedni, barátokat találni bárhol-bármikor.

Az otthoni fos helyzetekre és a mellette kardoskodóknak, de mégis irigykedőknek meg azt mondom, hogy teremtsetek akkor egy olyan országot, ahol jó és ami működik és akkor nem fogtok irigykedni. Senki máson nem múlik, csak az embereken akik lakják - semmi egymásra mutogatás, minden egyes embernek személy szerint kell tenni ebbe az irányba, hogy az egész tömeg mozduljon. Orbán Viktor se magára adta le a szavazatot pár százezerszer...

(a kitörésem ez a bejegyzés ihlette:  http://modoros.blog.hu/2009/10/16/olvasoi_rovat_az_otthonmaradt_emigrans_szemmel)