a vendéglátás psziho[terror]ológiája

az elmúlt napokban eltűntem, ezt biztos mindenki észrevette, mivel nem volt energiám nagyon semmi másra. ellenben megkerestem több, mint 500 eurót. bár a lelkemet is majdnem elkérték érte. az egész ott kezdődött, hogy először elkezdtem dolgozni egy second hand luxus táska boltban 7,5 euró per óráért (persze az irtóó sok forint, de itt bőőőven a minimálbér alatt van). jó munka, szeretem, szép táskák, de kb múlt héten csak 9 órát kellett összesen dolgozni, gondolom érthető, hogy abból nem lesz lakbér se. úgyhogy kaptam az alkalmon, mikor hívtak az egyik étteremből, bár nagyjából tudtam mire kell számítsak. egy tapas étterem a belvárosban, bár a társaság tök jó, viccelődnek az emberek és megvan a szokásos összetartó erő, ami szélsőségesen (rossz) körülmények között kialakul az egyhajóbanevezők között.

mókás ez a kép haha

szóval mi is a vendéglátás psziho[terror]ológiája? az kérem a következőket jelenti: a vendéglátós főnököknek van egy képessége a bizalomkeltő, barátságos, megnyugtató, mosolygós kedvességre, mikor éppen arra van szükség (azaz ők akarnak tőled valamit, vagy oda akarnak csalogatni dolgozni); ugyanakkor éreztetik veled, hogy teljesen pótolható vagy, bármelyik percben felvesznek valaki mást, ha kétszer elrontasz valamit. ezzel a kettős fegyverrel teljesen eljuttatnak oda (és az ingyen kajával  persze), hogy úgy érzed ez az egyetlen esélyed: a 13 óra folyamatos rohangálás a tányérokkal a lépcsőn fel-le és mosolygás a vendégekre, mikor már felgyújtanád mindet még akkor is: 7 euró per óra áron (lakótársam, holland persze, szintén pincér, 10 euró per óra... khöm). (nem meglepő az audi a8as és Q7es ami a főnöknek és feleségének van, ezek után ugye) meg egyébként sokszor a bajtársiassági érzés is visszatart attól, hogy azt mondd, hogy én akkor most hazamegyek mer elegem van a pofátokból és egyébként is mindjárt összeesem és nem is fogom tudni magam kialudni a holnapi shiftig mer van 8 órám 50 perces bicikliúttal. mer akkor a többiek nagyon szívnak, és te vagy a többiek is és ugyanazt éled át, és nem csinálod mással, amit nem szeretnél, hogy veled csináljanak, meg ők jófejek és édesek-aranyosak.

11-13 óra után simán, 8 órát észre sem vesz az ember

egyébként szeretem a vendéglátást: tiszta, egyértelmű, vannak feladatok, el kell végezni, kész, szalad az idő, fogysz a rohanástól, cseverészhetsz nyelveken, tanulsz nyelveket, kapsz borravalót, viccelődsz a kollégákkal, pörögsz. csak ebben a világban a normális munkaóra az nem létezik és olykor a szünet sem. hétfőn 30 fok volt, 11 órát nyomtam le (azért csak annyit, mert már a végén majdnem elájultam és megkértem, hogy most már azért engedjen haza), és akkora forgalom, hogy enni nem volt ideje senkinek. szóval hol is vannak az embervédő jogok ilyenkor? :D persze olcsóbb nekik kevesebb emberrel dolgozni, hazaküldeni, ha épp nincs vendég és ott tartani 15 órát, ha van. és rá is lehet kényszeríteni az embereket, hogy ezt elfogadják, a pénz nevű fegyverrel, mer 13 óra után még szar fizuval is hazaviszel 100 eurót borravalóstul egy nap. a konyhások 15-17 órákat dolgoznak egy nap.  ja és általában hetekig szabadnap nélkül. persze mások a helyzetek, ők a családjuknak küldik a pénzt és hasonlók. mondjuk nekem is igencsak kéne az egyetemre.

ma csak azért irkálok itt, mer nem volt vendég, mer rossz idő lett és ezért hazaküldtek 5-kor. elmentem G-vel egy étterembe és jól a pincér körmére néztem :D de csak 4 muffin és két pohár bor tudta visszahozni az életenergiám az elmúlt 1 hét folyamatos meló után. és még fogytam is.